Ó, szép fenyő! :)

Szóval a karácsony. MackIntosh unszolására - kétszer üzent, hogy el ne felejtsem a vacsorát - este hatkor becsomagoltam " a szép" felszolgálóruhámat, és bízván abban, hogy az éjszaka lehullott fél centi hó később hatalmas méreteket ölt, az évben először felvettem a komor Skót hegyekre vásárolt hótaposómat. Fél óra múlva már egy buszon zötykölődtem, miközben mellettem karácsonyi bulira melegítő fiatalok énekelték a hagyományos skót kocsmadalokat. Olykor besegítettem nekik, ha ismerős volt a dallam.

Aztán lekecmeregtem  Heart Hollow kapujánál, biztosítva az összes buszon lévőt, hogy nem őrültem meg, valóban gyalog fogom megtenni a kúriáig vezető 2 km-es utat.

Hamar átvágtam a sötét fenyvesek között, megkerültem a nagy madáretetős tölgyfákat, s felkaptattam az apró dombocskán, ami elrejti a nézelődők elől  a több mint kétszáz éves, régi falakat.

Egy pillanatra megdermedtem, amikor megláttam a házat. Az ajtó melletti beállón szolid fényfüzér ragyogott, rajta hatalmas koszorú, ugyan nem masnis, de a közepén fehér mécses ragyogott. A ház nyugati szárnya csak úgy ontotta a fényt, a könyvtár üvegablakából rögtön megszámoltam három fenyőt, köröttük emberek, hagyományos ruhákba öltözött nők, és nevető skót kiltes férfiak. Közelebb kerültem és majdnem megbotlottam döbbenetemben. Karácsonyi dalokat énekeltek. Mind. Ha láttatok volna, biztos egy tökéletes O-t formált volna a szám, úgy tátogtam az ablak előtt egyik lábamról a másikra ugrálva, mint egy kisgyerek a játékbolt kirakata előtt. Olyan volt a nappali, akár egy bűbájos karácsonyi képeslap: apró masnis szoknyájukkal körbe szaladgálták a lánykák a karácsonyfákat, a fiúcskák pedig fakardokkal vívtak harcot egymás ellen. MackIntosh a férfi kórusban közepén állt, és azt hittem ott helyben összeesek, ugyanis énekelt. A hangját nem tudtam kivenni a rögtönzött tíztagú baritonban, de ahogy bámultam őket a lobogó kandallótűz előtt, elveszítettem a realitás érzékemet, és egyre közelebb araszoltam az ablakhoz. MackIntosh természetesen rögtön kiszúrt engem. Bólintottunk.

- Mi folyik itt? - kérdeztem Dolgopovot, aki a sofőri feladatokat látta el.

- Ünnepelnek - jelentette ki mogorván, majd lehúzott egy pint gesztenyesört, és elindult a garázsba.

Jurij fagyöngyöt tartva Maggie feje fölé, cuppanóst nyomott a lány arcára, majd következő áldozatként megcélzott engem.

- Jurij, itt van a karácsony! - tátogtam, mert nem jött ki hang a torkomon. Jurij nevetett.

- Mint megtudtam, - próbált a közelembe férkőzni- , ez hagyomány a MackIntoshéknál. A karácsonyi bulira nem készülnek. A Mackelisterek hozták a fákat, a Dunawyak a díszeket. A karácsonyi vacsora is a vendégek ajándéka lesz.

- Na de mikor érkeztek?

- Kora reggel. A konyhában nagy felfordulás volt - mutatott körbe, aztán a fejem fölé kacsintott, természetesen az ajtó felé függesztett fagyöngyre. Épp mikor cuppanós puszit nyomott a számra, érkezett meg MackIntosh, aki meglehetősen spiccesnek tűnt.

- Kate, hát megjött - mondta-,  es milyen jól érzi magát!

- Gondoskodom róla, uram - nevetett Jurij. Aztán gyorsan arrébb szökkent a bolond.

- Láthatja, hogy anélkül ítélkezett rólam, hogy igaza lett volna.

- Maga - mutattam rá vádlón -, abban a hitben hagyott, hogy nem ünnepli az ünnepet!

MackIntosh felnevetett. - Ne higgye, hogy nem szenvedtem a családi hagyományok miatt... Már fiatal koromban sem értettem. Mindenki készülődött, anyám meg folyton csak arról mesélt, hogy várni kell, míg nálunk is kigyúl az ünnepi fény. S tudja mit? Igaza volt. Lehet, hogy a december kicsit komorabb a mindenféle csiricsáré nélkül, de ez a nap, amikor minden régi rokonom idejön, és együtt ünnepelünk, anélkül, hogy bármit is külön csinálnánk, na ezt nevezem én karácsonyi hangulatnak.

- Mennyit mosolyog! - álmélkodtam.

MackIntosh elhúzta a száját: - Ne legyen szentimentális. Amélia néném túl sok gint öntött a puncsba.

Felnevettem. Aztán amikor visszament a vendégeihez, a kulcsárné asszonnyal összeraktuk csinos kupacokba a halomban álló tepsikben pihenő süteményeket, s elkezdtünk felszolgálni. Nem mondom, fárasztó volt, de annyi viccelődést és játékot láttam azon az egy helyen, mint még soha. A mord skótok, mintha újra gyerekek lettek volna, golyókat dobáltak, dartsoztak, kártyáztak, vagy csak kergetőztek a gyerekekkel. Nem mondom, itt-ott előkerült egy-egy régi csata, na meg az elmaradhatatlan, kopott térképek, de hát ezek a MackIntoshok, azok meg a MacKelisterek, ne várjunk tőlük mást.

Lassan közeledett az éjfél felé, a mulatság is lassított a tempón. Gyertyát gyújtottak a fákon, és elhelyezkedve a szőnyegre helyezett párnákon, meg a fotelokban régi skót dalokat kezdtek énekelni. Visszatértek az ősök, egy helyen volt a múlt, a jelen és a jövő.

Könnyekkel küzdve hátráltam ki. Jurij épp akkor tett le egy nagy flaska limonádét és átkarolt.

- Mi a baj, kicsi lány?

- Ho-honvágy- hüppögtem.

- Gyere velem! - súgta titokzatosan.

Térültünk, fordultunk és nem hiszitek el, az egyik legszebb karácsonyi ajándékomat ott kaptam Heart Hollow szívében! Jurij bevezetett a nem használt szárnyakba, természetesen nem volt hajlandó meghallani a tiltakozásomat, majd kinyitott egy ajtót - ami dupla szárnyából adódóan régen biztos szalon lehetett- , és amikor beléptem, elámultam. Egy karácsonyfa, egy kivilágított fa, rajta igazi szaloncukor és habkarika! Alma és szalmadíszek! És angyalok! Ott libegtek Luca papírangyalai, mind a huszonnégy, amiket advent egy-egy napján hajtogatott. És az emberek, szinte az összes barátom és ismerősöm, akik el tudtak szökni Heart Hollowba. Luca és Edina, a másik magyar lány, Jurij és a morcos Dolgopov, ott puncsozott Hans, a norvég fiú egy brazil lánnyal, Ameliával. Ott volt még Maggie O' Smith is, gyanítom, ő találta ezt a tökéletes helyet. ( Csak rá ne jöjjön a kulcsárné asszony. ) Volt egy tál puncsunk, és mindenki kapott pár süteményt, amit nagy valószínűséggel Dolgopov mentett ki, eldugva a garázsban parkoló teherautó rakterének mélyében.

Szerintem énekeltünk vagy egy óra hosszát. Mi, magyarok elénekeltük a Mennyből az angyalt, aztán a Pásztorok pásztorokat, amin simán bőgni kezdtem, majd jöttek a norvég, a brazil, majd a cseh dalok, Jurijék pedig furulyázni kezdtek. Dolgopov természetesen hegedült, sok-sok dalt. Később ahány nemzetiség megjelent, annyiféleképpen énekeltük a Csendes éjt. Aztán csillagszórókat gyújtottunk, és mindenki elcsendesedett, miközben az otthonára gondolt. Még ott ültünk a félhomályban egy fél órát - Dolgopov nem engedte, hogy bármiféle tűzveszély legyen, s mint mondta, fél óra elég a biztonsági jelenlétre. Nem nagyon értettük, de ráhagytuk. Ültünk hát egymás mellett, és beszélgettünk a félhomályban.

Aztán Lucával és Jurijjal karon öltve kiszöktettük a fenyőfát Heart Hollowból. Most is itt áll az albérletünkben, elfoglalva az utat a fürdőszoba felé, de nem bánom. Kicsit féloldalas, és szállítás közben letört pár ága, de annyira gyönyörűségesen szép.

A többiekkel megbeszéltük, hogy a Szilvesztert is együtt töltjük. No de itt jön a kalandvágyunk, fogadjunk, nem találjátok ki, hogy hol. :)

Boldog karácsonyt kívánok gyerekek! Remélem, legalább annyi örömötök volt ebben a pár napban, mint nekem! És tudjátok, az ünnep mosollyal az arcunkon lesz igazán szép! 

Ölel mindenkit, és várja egy bögre forró csokoládéra - ide a padlásszobába- minden kedves olvasót

Csíz Kata

( akinek szerencsére még sem kellett megmentenie a karácsonyt ;) ) 

puszi!