Karácsonyi felvonulás

 Körülbelül száz, százhúsz skót gyülekezett december 23. napján Heart Hollow nappalijában. Körbe állták a hatalmas kandallót, és ősöreg térképeket bámultak, amikre apró kis szegecsekkel zászlókat szúrtak. Bár én a kandalló tisztításra voltam beosztva, annyira izgatott voltam az esemény miatt, hogy szélvész gyorsasággal elvégeztem a feladatomat, és önként jelentkeztem a konyhai kisegítői munkákra is, példának okán olyan sós rágcsákat osztogattam, amikbe bacont és sült hagymát töltöttek, aztán nyakon öntötték valamilyen juhsajtos, húsos mártással, a tésztát összefonták, mint valamilyen gubancos hajfonatot, majd a méteres foncsikokat húsz centis kis fonatkákra szabdalták.

A skót férfiak hadi tanácskozást tartottak. A nappali megtelt piros kiltekkel, izmos vádlikkal és már messze, a fél méteres, vastag falakon túl is hallatszott az izgatott mormogás, ahogy újra megtárgyalták az egyik háromszáz évvel ezelőtt elvesztett csatát. Úgy tűnt a piros kiltesek tábora két csapatra szakadt. 

Ahogy beléptem, pár pillantás rám- pontosabban a rágcsás tálcáimra tévedt, de nem volt ott semmilyen erő, ami elhúzhatta volna őket a sötét történelem térképre rajzolt mocsarától. Pontosan egy mocsártól, amit ha jól hallottam a régiek rossz oldalról kerültek meg. A hangokból ítélve senki nem értette, hogy Hollyrodnál miért ezt az utat választották.

- Ümmfff, én úgy gondolom az angolok csapdát állítottak- mondta MacKelister, aki a kevés kék kiltes skótot képviselte, azok természetesen egyetértően mormogtak.

- Az angolok elkapták az asszonyainkat és meggyalázták, túszként tartották őket - kiáltott fel egy roskatag ősz szakállú apóka, egy dudát tartva a kezében. 

Önkéntelenül is megborzongtam, s megpróbáltam minél hamarabb átvágni az egyre mérgesebb férfitömegen. A szoba túloldalán már ott álltak a felvonuláshoz használt zászlók, többségük a Mackintosh-féle címert viselte, - ami megint csak vörös volt és kockás, egy nagy szarvassal az elején- , ott voltak a kék címeres zászlók, és leghátul észrevettem megbújva két zöld színű zászlót is.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy megállnak-e a csata elemzésében a térképnél, vagy netalán eljátsszák-e az egész ütközetet. Jurij lökte meg a vállam szolidan, kezében egy nagy kancsó sörrel, mögötte az egyik skót lány kávét tartott. Fel kellett készülni mindenféle igényre.

A vendégek egyszer csak abbahagyták a diskurálást, szinte vezényszóra felálltak, és koccintottak a dicső ősök emlékére. Aztán elénekeltek egy szomorú balladát. Imádom a skót duda hangját, a mormogó skót hangokat, az öregebbek tekintetében a büszke könnyeket, ahogy kihúzva vállukat elképzelik egy rég elmúlt csata jeleneteit. Ott álltam a sarokban, és olyan képek szöktek elém, mintha ott állnék a csatamezőn én is. Addig a pillanatig, amíg Jurij a fülembe nem sziszegett:

- Indulás - mondta. - Minket ide nem hívtak meg.

Nem értettem egyet. De ahogy körbenéztem, és tekintetem összeakadt munkáltatóm szemöldökráncolásával, feladtam a reményt, hogy egyszer én is ebbe a zárt, titokzatos körbe tartozzak. Csak a múlt egy szelete ért el hozzám, de ezek a felföldiek itt, úgy tengetik a hétköznapjaikat, hogy fél lábbal a történelemben élnek. Megtöltik a régi kastélyokat, vagy ha  nem ott laknak, hát visszatérnek oda, szabadidejükben stratégiákat gyártanak, amivel valaha csatát nyerhettek volna, őrzik a legapróbb emlékét is annak, hogy függetlenek, erősek és bátrak voltak.

Amikor elindultak katonás sorban, a skót duda és dob hangjaira lépdelve egyenesen a falu felé, úgy integettem a gyerekekkel, mintha ők valóban csatába indultak volna.

Később eleredt az eső, a Macintoshok, Mackelisterek és a többi klán tagjai ázott verébként, morcosan trappoltak visszafelé. Amint beértek a házba és elhangzott pár ősrégi szitok, rögtön előkerültek a váltó ruhák- megint csak kiltek, de már nem olyan díszesek, mint a felvonulásra használtak. Begyújtottuk a nagyterem mindhárom kandallóját, aztán amíg elkészült az estebéd, hallgattuk, ahogy már jobb kedvűen ugratják egymást és énekelnek. Nem tudtam megállni, a vacsora asztal közepére egy adventi koszorút tettem, és meggyújtottam a gyertyáit. Mellé két-két kosár szép piros almát helyeztem, köréjük egy-egy magyalkoszorút. A skót férfiak nagy robajjal vetették magukat a csülkökre és a hagyományos skót krumpli levesre. A gyertyát senki sem fújta el. Amikor mindet megették, sült almás kalácsokat szolgáltunk fel. Alig mertem Mackintoshra nézni, amikor elé toltam az egyik kalácsos kosarat. Aztán kifele menet hallottam, ahogy az egyik klántag elkezd dúdolni egy karácsonyi éneket, és földbe gyökerezett a lábam, annyira gyönyörű volt. Jurij mosolyogva csóválta a fejét.

 -  Ez az ő ünnepük - motyogta, és átkarolt.

De én nem tudtam megállni, egész álló este csak mosolyogtam és mosolyogtam. Még akkor is, amikor száztizenkilenc tányért mostam el harmadmagammal.