Fagy

Hajnalban keltem, fél ötkor, úgyhogy most csak egy rövid posztra van időm, mielőtt beájulok, de majd holnap pótolok mindent. Reggel alig hittem a szememnek, megérkezett a hideg, a fagy, sőt még hó is hullott az éjjel, ugyan nem sok, de azért elég ahhoz, hogy fehérre fesse a tájat. Örültem neki, de akkor már nem voltam olyan lelkes, amikor fél órán át vártam egy buszra, ami természetesen nem jött, így nem tudtam időben beérni a kastélyparkba. Amikor végre beevickéltem a következő busszal, úgy osontam a kapun át, mintha én lennék a 007-es ügynök. Gyorsan belopóztam a kamrába, ahol a magokat tartjuk, és az ásítozó kulcsárné asszonyt kicselezve magamhoz vettem egy nagy, magvakkal teli vödröt.

Tudjátok van az a fény, ami kékre festi a havat, és minden olyan puhává és tompává válik. Még a lépteim alatt is csak halkan ropogott a vékony hóréteg, mintha félne, hogy felébreszt valakit. Egészen kísérteties látvány volt a kastély az üres, sötét ablakaival, egyedül a konyhában és Mackintosh szárnyában égett a fény. A madarak már éhesek voltak, csattogtak a csőrükkel, csiripeltek, egymással vitatkoztak. (Elkényeztették őket, ha engem kérdeztek.) Fogtam az apró lapátot és elkezdtem beleszórni az etetők talpába a válogatott, mazsolás, mogyorós, napraforgós magkeveréket, és már egészen jó kedvem volt a sok színes fenyőpinty látványától, amikor az egyik etetőnél megsértettem a kezemet. Az a vicc, hogy amíg a zsebkendővel tébláboltam, azaz megpróbáltam úgy rácsavarni a kezemre, hogy dolgozni is tudjak, Mackintosh kinézett az ablakán - legalábbis én úgy sejtem- , és magára dobva egy vízhatlan kabátot meg egy csizmát, átcsörtetett hozzám a szűz havon.

- Jó reggelt - mondta. Ó, az a makacs jó modor. Visszaköszöntem, közben rápillantott a kezemre.

- Ha megsérült, talál kötszert a konyhában.

Bólintottam, ő meg bámult rám egy darabig, mintha nem tudná eldönteni, mit is kezdjen velem. Végül kivette a kezemből a magos vödröt, és a ház irányába mutatott. Szerintem azt hitte, nem értem, mit beszél.

- Meg tudom csinálni, nincs gond! - próbáltam kézzel-lábbal tiltakozni.

Mackintosh csak ennyit válaszolt, miközben a piros sálamat nézte: - Késett.

Szóval ezért jött ki! Hogy megmondja, késtem!!!  

Valószínű, látta, hogy vérig sértett az ál lovagiasságával, mert utána olyan zavarba jött, hogy hirtelen rossz irányba indult el a magos vödörrel, és teljes sebességgel belegázolt az egyik bokorba. Próbáltam nem nevetni, komolyan. De azért később elmondtam otthon a sztorit mindenkinek, és higgyétek el, előszóban ez sokkal jobban hangzott.

De hogy a címről is írjak valamit, itt most nagyon hideg van, pokrócokba bugyolálva ülök a fotelomban, és teát szürcsölök, hogy felmelegítsem az ujjamat. Luca azt mondja, tud szerezni hősugárzót, ami jó lenne, mert nem mi fizetjük a rezsit, és ha már képtelenek normálisan befűteni, akkor így jártak. De ettől függetlenül semmi gondom nincs a háziasszonnyal, aki elszállásolja az idénymunkásokat. Szerintem egyszerűen itt ehhez vannak szokva, bár ki tudja... Holnap lomtárba fogok menni, már annyira várom. Antik karácsonyfa díszeket fogunk keresni az előtérben várakozó csodaszép fenyőfára! Csak azért nem kezdek el helyben ugrálni, mert azt mondják, minden lomtáras kiránduláson részt vesz a várúr. Muszáj lesz pontosnak, fittnek és nagyon segítőkésznek lennem. Fárasztó azért külföldön dolgozni. Hullámokban önt el a honvágy, és egy pillanat alatt náthás lesz az orrom, a szemem meg könnyezni kezd a nem létező parlagfű miatt. De azért kitartok.

UI: megettem a Mikulásom fejét.

Csokoládéban gazdag hetet kívánok nektek!

UI 2.: úgy is ki fogom könyörögni, hogy én díszítsem a fát. Szurkoljatok, hogy sikerüljön!