Amikor ketten kocsikázunk, MackIntosh meg én...

Már tíz perce ülök itt, és nem merek egy betűt sem leírni. És ehhez semmi köze annak, hogy nem a saját notebook-omat használom. Ajjajj. Ajjajjajj...

 Én annyira szerencsétlen vagyok! Attól eltekintve persze, hogy egy csodaszép kastély vendégszobájában ülök, mellettem csodás méretre szabott fatuskók égnek az általam két nappal ezelőtt csodálatosan kitisztított kandallóban. És még a kilátás is annyira gyönyörű, nyögnek gyönyörükben a vastag dér alatt a fák, és bőgnek a szarvasok meghatódottságukban.

( Oké, ez most már hivatalos tény, hogy még mindig kicsit részeg vagyok. )

Hogy hogyan kerültem ide? Ha már belekezdtem, leírom.

Tegnap épp megettem az adventi naptáram aktuális szaloncukrát, és azon ügyködtem, hogy betaláljak az ablak mellől a szemetesbe, amikor Jurij kopogtatott az ajtómon. Jurij gimnazista korában Magyarországon töltött el egy évet, ráadásul abban a gimiben tanult, ahová én nem kerültem be, így már hamar közös témára találtunk- miszerint mennyire felháborítóan keménykalapos iskola a Radnai-, ami kapcsán újabb közös vonásokra lettünk figyelmesek:  a kocka sajt iránti imádatunkra és hogy egyszerre négy habkarikát is fel tudunk húzni az ujjunkra.

Jurij annyit mondott, hogy: - Nosza!

Én meg fátyolos tekintettel pislogtam rá, amiért végre újra hallhatom ezt a szót.
- És hova? - kérdeztem végül.

És ekkor Jurij  mondott valamit oroszul, amit bizony nem értettem meg...

No de egyedül voltam és ráadásul  szabadnap várt rám, gondoltam, bármiről legyen szó, nem veszíthetek. Gyorsan felvettem egy piros pulóvert meg egy farmert, aztán már indultunk is a hóesésben keresztül-kasul az apró kis utcákon. Mondtam már, hogy mennyire imádom ezeket a régi utcácskákat?  Bár, hogy őszinte legyek sötétedés után, mind ugyanolyannak tűnik. A magas kőfalak, a macskaköves utak, régi templomocskák tornyai, ahogy kolompolnak- bár mivel jelenleg nem marhákról van szó, talán így helyesebb: régi templomocska harangja, ahogy tompán kongani kezd a messzi távolból - , és a hópihék zizegése, ez az egész, ennek a részese lenni, mámorító érzés.

Hamar betértünk az egyik fogadó kocsmájába, amit a Részeg kamaráshoz címeztek, és a cégére is egy erősen ingadozó embert ábrázolt, ahogy az fél lábon egyensúlyozott egy szunyókáló vadkan felett.

És akkor elkezdtük tervezni, hogy mit tennénk mi Mackintosh várával. Mézeskalács sütő versenyt rendeznék, minden lépcsőkorlátot befednék komlókoszorúval- ami egyébként önmagában gyönyörű, de én tennék rá bogyókat és pirosra fényesített almákat-, kórus találkozót szerveznék, és bújócskát a gyerekeknek, hatalmas karácsonyi partikat, szánkózást Mackintosh sosem használt szánjain, karácsonyfát mindenhová, és...

Jurijnak is voltak ötletei: de az elfogyasztott puncs mennyiség függvényében sajnos egyre sem emlékszem.
( Amint hazaérek és behúzok neki egyet, meg fogom kérdezni.)

És akkor egyszer csak ott találtam magam a színpadon a mikrofon előtt. Annyira helyénvalónak tűnt, ha már ott vagyok, akkor énekelek is egyet. És ha már énekeltem egyet, és mindenki tapsolt meg viháncolt, talán énekelhetnék még kettőt. Csodás voltam és mint mindig, gyönyörű. ( Csak ironizálok.) Pont amikor ennek az örök érvényű és fantasztikus dalnak a bohém változatát adtam elő, és a két kezem könyörgőre emeltem, miszerint " please have snow"- láttam csak meg, hogy Mackintosh, zord váruram, egyben munkáltatóm a pultnak támaszkodva sört kortyolgat.

Nagyon csalódott voltam, nagyon-nagyon csalódott voltam. Magyar dalokat is énekelni akartam még, - ott van például a Pásztorok, Pásztorok- de innentől nem mertem. Keresni kezdtem Jurijt, mert féltem, hogy lezúgok a lépcsőn erkölcsi támasz nélkül, de sehol nem találtam. És akkor ki jött oda, segítő várúri kezét felém nyújtva? Annyira el voltam ájulva magától a ténytől, hogy értitek, ő segít nekem, hogy még akkor sem jutottam szóhoz, amikor a kocsija felé kísért, és beindította a motort.

Megpróbáltam nagy levegőt venni, de összeszorult a gyomrom. Egy autóban a Grinccsel! Aki annyira skótnak nézett ki profilból, ahogy a borostás állát megvilágította az utcalámpa fénye. Aki komolyzenét! hallgat a rádióban. Ko-moly-zenét. ( Utána kell járnom, hogy vajon karácsonyi oratórium volt-e, mert nem emlékszem rá nagyon. )

 És akkor - sajnos- eszembe jutott, hogy meg akartam beszélni vele pár dolgot. Bele is kezdtem.

- Már szerettem volna mondani Önnek Uram, hogy én tudok angolul beszélni. Felsőfokú nyelvvizsgát szereztem két teljes egész éve. - ( Pontosan így mondtam, szépen és választékosan. Annyi volt a baj, hogy magyarul!!) Mackintosh mosolygott. Én a fejem fogtam.

- Miért kérdezte, hogy tanultam - e kirakatrendezést, ha nem úgy foglalkoztat? ( Ez már angol volt.)

- Csak kíváncsi voltam - magyarázta ő, a skót - skót akcentussal. ( Bár, mint őshonos magyar, nem tudom, mondhatok-e ilyet valakiről.)

- Hát ez remek - megint magyarul. - Tudja, én nem bírok csak poros rézkádakat fényesíteni, egész életemben arra vártam, hogy egy ilyen csodás helyre érjek és nem értem... ( Így visszagondolva, azt kell mondanom, hogy részegen csak magyarul megy a beszélgetés. ) 

Csend. Láttam Macintoshon, hogy megpróbál nem vigyorogni.

- Kérem tegyen ki a következő sarkon.

Mackintosh várúr kitör, és prüszkölve nevetni kezd.

Kinéztem az ablakon, ott haladtunk az erdő kellős közepén.

- Mindjárt a szállásához érünk - mondta ő, még mindig rózsás jókedvében, szokatlan mosollyal.

Kizártnak tartottam, kivéve, ha Heart Hollow faluját nem tágították tízszeresére ki.

Behajtottunk egy régi kapun, és megpillantottam a tornyokat. A madáretetőket meglengette a szél, Mackintosh lakrésze is sötéten tátongott, csak a kulcsárné asszony konyhájában égett a fény.

Hová vitt ez az ember? Miért szálltam be a kocsijába, amikor gyalog haza vánszoroghattam volna. Mackintosh leállította a motort és kiszállt az autóból, majd morcosan utánam nézett. Biztos azt hitte, az a fajta nő vagyok, aki nem hajlandó kiszállni egy járműből addig, amíg valaki ajtót nem nyit neki. Kinyitottam az ajtót, aztán becsaptam, nem foglalkozva a grimaszával, aztán elé álltam, aztán keresztbe fontam a karom, és AZTÁN kijelentettem nagy magabiztosan:

- Izé, én a faluban lakom. ( Természetesen ezt sikerült angolul mondanom. )

Mackintosh úgy nézett rám, mint aki rögtön keresztben lenyel.

Később nagyvonalúan üzent a kulcsárné asszonynak, aki miután megtudta, mi történt, úgy nézett rám, mintha egy személyben lennék egy megszálló angol hadezred, akiket most el kell szállásolnia, miközben a skót klánok a mezőn dideregnek a legnagyobb fagyban. Féltem is, hogy bedug egy sufniba. 

De most itt vagyok, jelenlétemmel megszentségtelenítem az egyik vendégszobát, miközben a kandalló vidám fényeket rajzol a falra, és én azon gondolkodom, hogy hajnali ötkor ellógok innen, és begyalogolok a faluba. Ja és soha többet nem iszom puncsot, plusz nem teszem be a lábam többet a Részeg kamaráshoz címzett fogadóba.Jurij még megkeserüli ezt. De jövőre ígérem jobb lány leszek...

Read more...

Létezik? Létezhet?

Egy kamra félhomályában bármit találhat az ember, példának okán fotót egy szürke ruhás nőről, amitől frászt kap. Főleg ha abban a pillanatban, amikor észreveszed, hogy a semmiből ott termett előtted, a huzat leborít egy halom újságot, pont a lábad előtt. ( A lomok között persze ez előfordulhat.) Pont akkor, amikor a vár ura feléd igyekszik, és mikor rémülten sikoltozol, ő sápadtan beront kamrába - ahol a sok lomtól egy embernek alig van helye, nemhogy kettőnek-, az újságokban majdnem felbukik, és éppen megtántorodik annyira, hogy benned kapaszkodjon meg. ( Természetesen a lomok a hibásak.) Bármit találhat az ember egy sötét kis kamrában, mondom, kísértetet, egeret, pókot, kitömött bambikat, kotyogós kávéfőzőt, szánkót, üres utazóládákat, elrejtett emlékeket, antik karácsonyfadíszt, vonzalmat?! ...

1. Hogy lehet, hogy a semmiből ott termett az a kép? A képek nem tűnnek csak úgy fel itt meg ott, főleg nem a régi kacatok legtetején...

2. Hogy lehet az, hogy a térdem annyit gyengélkedik az utóbbi időben?  Talán csak a megerőltetéstől, vagy a félelemtől történt, de tény, hogy miután az a skót belém kapaszkodott, én majdnem a lába elé estem.  Nem akarok sorsszerű fordulatokról álmodozni, olyanokról, hogy megváltozik az életem, és egy meseszép kastélyban fogok élni a zord várurammal, taramm, tararamm... De hát romantikus regényeken nőttem föl.

De, hogy másról is beszéljek,  még nem tudtam elvonatkoztatni attól az érzéstől, hogy mi van ha az a szürke ruhás nő figyel, onnan a képről. Igen, láttam a mozifilmet, és igen, túl nagy a fantáziám. De bárhogy is... Beszélni fogok Mackintosh várúrral, arról, hogy:

1.)  Meggyőzzem, nem vagyok alkalmas régi holmik rendszerezésében és felkutatásában.

2.)  A kastély déli részébe ezentúl nem teszem be a lábam.

3.) Valahogy meggyőzöm arról, hogy van egy felsőfokú angol nyelvvizsgám,tehát nem kell annyira bámulnia amikor megszólalok, és egyébként is normális vagyok, és esetleg még meggyőzöm arról is, hogy nem vagyok szerelmes belé. ( Kivéve, ha feleségül akar venni, mert ha azt tervezi, akkor az vagyok... )

Holnap szabira megyek, már alig várom.  Napok óta ez a menetrend: Jurij  éjjel-nappal dolgozik Mackintosh mellett, Luca a skót barátaival tölti a szabadidejét. Én csokit eszem munka után, és szomorkodom valami miatt. Jó lenne már felpörgetni ezt a karácsonyi hangulatot. Annyit elmondhatok, hogy Mackintoshból nem árad az ünnepi szeretet. Jurij napokig győzködte, hogy tegyen be az előtérbe egy karácsonyfát, aztán láttam, ahogy egy doboz fagyöngyöt a sarokba dob, és kikapcsolta a rádiót is, amikor valami jó kis karácsonyi zene ment. Félek, hogy Mackintosh Grincs valamelyik jóképű alfaja. Létezik? Mostanság arra gondolok, bármi létezhet...

Read more...

Fagy

Hajnalban keltem, fél ötkor, úgyhogy most csak egy rövid posztra van időm, mielőtt beájulok, de majd holnap pótolok mindent. Reggel alig hittem a szememnek, megérkezett a hideg, a fagy, sőt még hó is hullott az éjjel, ugyan nem sok, de azért elég ahhoz, hogy fehérre fesse a tájat. Örültem neki, de akkor már nem voltam olyan lelkes, amikor fél órán át vártam egy buszra, ami természetesen nem jött, így nem tudtam időben beérni a kastélyparkba. Amikor végre beevickéltem a következő busszal, úgy osontam a kapun át, mintha én lennék a 007-es ügynök. Gyorsan belopóztam a kamrába, ahol a magokat tartjuk, és az ásítozó kulcsárné asszonyt kicselezve magamhoz vettem egy nagy, magvakkal teli vödröt.

Tudjátok van az a fény, ami kékre festi a havat, és minden olyan puhává és tompává válik. Még a lépteim alatt is csak halkan ropogott a vékony hóréteg, mintha félne, hogy felébreszt valakit. Egészen kísérteties látvány volt a kastély az üres, sötét ablakaival, egyedül a konyhában és Mackintosh szárnyában égett a fény. A madarak már éhesek voltak, csattogtak a csőrükkel, csiripeltek, egymással vitatkoztak. (Elkényeztették őket, ha engem kérdeztek.) Fogtam az apró lapátot és elkezdtem beleszórni az etetők talpába a válogatott, mazsolás, mogyorós, napraforgós magkeveréket, és már egészen jó kedvem volt a sok színes fenyőpinty látványától, amikor az egyik etetőnél megsértettem a kezemet. Az a vicc, hogy amíg a zsebkendővel tébláboltam, azaz megpróbáltam úgy rácsavarni a kezemre, hogy dolgozni is tudjak, Mackintosh kinézett az ablakán - legalábbis én úgy sejtem- , és magára dobva egy vízhatlan kabátot meg egy csizmát, átcsörtetett hozzám a szűz havon.

- Jó reggelt - mondta. Ó, az a makacs jó modor. Visszaköszöntem, közben rápillantott a kezemre.

- Ha megsérült, talál kötszert a konyhában.

Bólintottam, ő meg bámult rám egy darabig, mintha nem tudná eldönteni, mit is kezdjen velem. Végül kivette a kezemből a magos vödröt, és a ház irányába mutatott. Szerintem azt hitte, nem értem, mit beszél.

- Meg tudom csinálni, nincs gond! - próbáltam kézzel-lábbal tiltakozni.

Mackintosh csak ennyit válaszolt, miközben a piros sálamat nézte: - Késett.

Szóval ezért jött ki! Hogy megmondja, késtem!!!  

Valószínű, látta, hogy vérig sértett az ál lovagiasságával, mert utána olyan zavarba jött, hogy hirtelen rossz irányba indult el a magos vödörrel, és teljes sebességgel belegázolt az egyik bokorba. Próbáltam nem nevetni, komolyan. De azért később elmondtam otthon a sztorit mindenkinek, és higgyétek el, előszóban ez sokkal jobban hangzott.

De hogy a címről is írjak valamit, itt most nagyon hideg van, pokrócokba bugyolálva ülök a fotelomban, és teát szürcsölök, hogy felmelegítsem az ujjamat. Luca azt mondja, tud szerezni hősugárzót, ami jó lenne, mert nem mi fizetjük a rezsit, és ha már képtelenek normálisan befűteni, akkor így jártak. De ettől függetlenül semmi gondom nincs a háziasszonnyal, aki elszállásolja az idénymunkásokat. Szerintem egyszerűen itt ehhez vannak szokva, bár ki tudja... Holnap lomtárba fogok menni, már annyira várom. Antik karácsonyfa díszeket fogunk keresni az előtérben várakozó csodaszép fenyőfára! Csak azért nem kezdek el helyben ugrálni, mert azt mondják, minden lomtáras kiránduláson részt vesz a várúr. Muszáj lesz pontosnak, fittnek és nagyon segítőkésznek lennem. Fárasztó azért külföldön dolgozni. Hullámokban önt el a honvágy, és egy pillanat alatt náthás lesz az orrom, a szemem meg könnyezni kezd a nem létező parlagfű miatt. De azért kitartok.

UI: megettem a Mikulásom fejét.

Csokoládéban gazdag hetet kívánok nektek!

UI 2.: úgy is ki fogom könyörögni, hogy én díszítsem a fát. Szurkoljatok, hogy sikerüljön!

Read more...

Mikulás

Lucával megajándékoztuk egymást egy-egy csoki mikulással. Az enyém hagyományos tortabevonó ízű, piros kabátos, picit behorpadt a feje. Ő mentolos csokisat kapott, mert az a kedvence. (A mentolos csokisnak zöld kabátja van, és olyan gülü szeme, mintha könnyezne a sok mentoltól.) Luca meg is ette gyorsan, hogy ne lássa. :) Én megtartom, honvágyam lett tőle. Kicsit szentimentális hangulatban adtuk át őket a régi mosókonyha ablakülőjében. Nagyon picit -majdnem- elbőgtem magam. 

Odakinn fehérré varázsolta a dér a tájat. Mackintosh előhozatta a madáretetőket, és most minden fán cinkelabdák, meg odúk lógnak. Állítólag felváltva fogjuk etetni őket, aki a soros, annak fél órával hamarabb kell jönnie. Én a mosókonyhát takarítom. Lelki szemeim előtt görnyedt hátú főkötős asszonyok súrolják a padlót, és hálát adok a sorsnak, hogy én ezt csak szórakozásból csinálom. Csillognia kell minden kőnek, bezsírozok minden bútort, és benézek minden repedésbe - mert kincset akarok találni. Az már más kérdés, hogy hogyan fogom átcsempészni a vámon. Egyelőre még nem találtam egyetlen elrejtett medaliont, levelet, titkos térképet. De tudom, hogy ott vannak valahol. 

Tegnap már majdnem végeztem a teremmel, de bejött a kulcsárné asszonyság, és pár helyütt nem találta " perfect"-nek a teljesítményemet. Ma legalább lazíthattam, nem kellett folyton görnyednem, helyette megmostam az ablakokat, elrendeztem a székeket, és megpróbáltam nem észrevenni azt az undorító szagot, amit az évek során a falak magukba szívtak. 

Délután Mackintosh benézett, hogy megy sorom. Kétszer végig szántotta a szobát hatalmas lépteivel, majd megkért arra, hogy zárjam be az ablakot. Aztán szó nélkül eltűnt. Mi üthetett bele? Picit megijedtem, mondtam is Lucának, hogy mi van, ha észrevette a csoki mikulásomat az ablak párkányon ülni? Sokkolhatta a látvány, szerintem még nem is látott ilyet. De Luca szerint egyszerűen csak akar valamit. Próbálom csillapítani a képzeletemet. 1. nem gondolhatok semmi romantikusra 2. nem gondolhatok arra, hogy csodás munkámat látva fizetésemelést kapok. 3. nem gondolhatok arra, hogy sanyarúságomat látva kiemel innen, és a jobbkezévé tesz. 4. gyakorlatilag az lesz a legjobb, ha nem gondolok semmire.

Kérdeztem Dianát, - ő egy kislány a szállásunkon-, hogy látott -e már Mikulást kiltben. Tudományos és kissé lenéző grimaszt vágott, majd kijelentette: az igazi Mikulás szoknyában jár. Ha belegondolok én sosem néztem a köpenye mögé, és teljesen zavarban vagyok, most akkor láttam alatta nadrágot, vagy csak a konzervatív nevelésem képzelte oda?
Holnap én leszek a madárfelelős. Úgyhogy, - ahogyan azt egy Jane Austen regényben mondanák-, most nyugovóra térek.

Read more...

Első munkanapom

Habár takarításra vagyok felvéve, első munkanapom első fele azzal telt, hogy bokrokat nyestem egy hatalmas ollóval- ami nyilván a bokor nyeső olló :). A kastély, amit én Heart Hollownak hívok, -  de tudjátok, titoktartási nyilatkozat!!! - egy hatalmas parkban található, aminek északi oldalán gyakorta találkozni szarvasokkal, amint kimerészkednek az erdőből. Szegénykéimet azért tartják, hogy a vadászatokon legyen vad, értitek. Én mint lelkes állatvédő arra gondoltam, hogy bővítem szikár munkaadóm könyvtárát a Bambival, mert biztos, hogy sosem olvasta. No de a táj, az valami fantasztikus. Van egy kiszáradt fa, ami tele van varjúfészekkel, és olyan hatalmas madarak laknak benne, amiktől már én is félek. Amikor a közelükbe merészkedtünk az egyik szlovák lánnyal, elkezdték csattogtatni a csőrüket, és mély torokhangon lekárogták még a hajunkat is. Mondtam a lánynak, akinek a nagy izgalmak közepette elfelejtettem megkérdezni a nevét, hogy mindent a karácsonyért, de azért ezt még sem. Szóval a park egyik ösvénye kísértetiesen szűk és bokros maradt.
Egészen magába szippantott ez a történelmi, fenségesen büszke hely. Annyira imádom, már most a szívemhez nőtt. Az ablakok imitt-amott kormosak, megosztott üvegcelláik szinte vonzzák a tekintetet, a szürke falakon ott a klánháborúk és angol kizsákmányolás nyoma. Imádom az apró tornyocskákat, és azt, hogy olyan, mintha épp most élt volna túl az épület egy szélvihart, mégis áll, büszkén, egyenesen, mintha csak azt mondaná a támadóknak: ezt nektek! Heart Hollow jelenleg a szívem csücske.

Felsepertük metszés után a két központi utat, és most a melegedőben várjuk, hogy megérkezzenek az ácsok, mert állítólag javításra szorul pár lépcső, és pár ablakkeret. Azt nem tudom, hogy csak bemutató jellegű lesz-e a kastély, vagy lehet majd aludni is benne, de én majd megveszek érte, hogy végre a szobáiban takaríthassak. Azt mondják, kísértete is van, egy szigorú tekintetű, kontyos nevelőnő járja a folyosókat, és néha benéz a tanuló szobákba, minden rendbe van-e. Kicsit libabőrözöm, ha rágondolok.

Készítettem fényképeket is, de mivel szigorú titoktartás van, és ez a Mackintosh pont úgy néz ki, mint aki ezt nagyon szigorúan veszi, nem teszem be őket ide, csupán pár olyan képet publikálok, amit a neten találtam, és amik " szinte lélegzetállítóan hasonlítanak" az eredeti kastélyra. Délután lehet, megint jelentkezek.

Ennyi apró tornyocskánk nincs, de van nekünk is négy, a központi elülső front viszont pont ilyen, - a kiugró boltíves ajtós épületszárnyra gondolok. A hatás majdnem ilyen, csak még kísértetiesebb, vonjátok le tehát oldalt a tornyokat, és tegyetek helyére egyszerűbb homlokzatot. Tudom, hogy nem érthető, de így van. Ha majd találok még hasonlatosabb képet kiposztolom. (Sajnos havunk az nincsen, de még zúzmaránk sem.)

Jajj, majdnem elfelejtettem leírni, hogy míg a bokrot nyestem - egyébként szabad télvíz idején bokrot nyesni?  ugye, hogy nem - , szóval láttam Ewan Mackintosht, amint fekete lován az erdőbe üget, hű vadászkopója pedig ott lihegett a nyomában. Költői kép volt, sajnos nem mertem lefotózni.

Read more...

Jurij szerint nem lehet depis a blog, úgyhogy "beteszek egy vidám képet" rovat következik...

Ezen tényleg jót röhögtünk az ebédszünetben. :D Ne haragudjatok.

Read more...

Túl az Óperencián...

Még mindig reszket a kezem, pedig már két órája túl vagyok rajta. A várúrról beszélek. Amikor elképzeltem őt, azt hittem, olyan lesz, mint Liam Neeson a képen: komoly, büszke, igazságos. Mert ilyennek kell lennie, egy igazi várúrnak!

Erre Ewan Mackintosh, fiatal, fekete hajú, barna szemű, farmernadrágot visel kilt helyett, nincs még kardja sem, és nagyon vonzó LENNE, ha nem lenne olyan, mint aki épp most nyelt le fél tucat karót. Ennyire hideg, unott, hűvös és pöffeszkedő férfit még nem hordott hátán a világ, én egészen nagyon úgy gondolom. Jurij szerint- aki már három hónapja dolgozik a kastélyban, és segít Mackintoshnak a vadászatokon - szóval Jurij azt mondja, néha szokott mosolyogni. NÉHA. Biztos akkor, amikor lemészárol pár édesen legelésző bambit a réten...

A könyvtárszobában találkoztunk, és ez az egész mondvacsinált interjú arra volt csak jó, hogy bejutottam a kastély privát használatban álló északi szárnyába. Igaz, csak a könyvtárt tudtam megfigyelni. Mackintosh valamilyen drámai hatást akart elérni azzal, hogy míg ő lábát keresztbe vetve, az önéletrajzomat olvasgatta,  nem szólt semmit. Én a cipőjét bámultam, ami fényes volt, csillogott, és a talpán nem volt se sár, se por, se semmi. Lényegtelen apróság, de engem lenyűgözött. Az én cipőm, hiába tisztogattam a bejáratnál, teljesen elázott, és attól tartottam, egész szemrevaló tócsát hagyok magam mögött.
Amíg a könyvtár ura a harmadik korty teáját is lenyomta, én a polcokra halmozott könyveket bámultam. Nyilván régi generációk gyűjteménye feküdt a  magasban, azok mind bőrkötésűek és vastagok voltak, lentebb pedig egyre színesebbek és egyre változatosabbak. Kiszúrtam pár Shakespeare drámát, és egy Grimm gyűjteményt, amire nagyon fájt a fogam. Ha egyszer beengednek takarítani, az ajtónak támasztom a seprűt, és azt olvasom.

Amint kiterveltem ezt a kalandot,  Mackintosh felpillantott, mintha csak meghallotta volna. Egy ideig jegesen  szemrevételezett, majd elhúzta a száját. Mintha előre tudott volna a pocsolyáról, amit az ajtó küszöbénél hagytam. Szó nélkül a maga előtt terpeszkedő fotelra mutatott, én meg remegő lábakkal letelepedtem. Na jó, hogy őszinte legyek, beleestem a fotelba. Mackintosh úgy tett, mintha nem vette volna észre, de én láttam a szája sarkában egy kis kárörvendő mosolyt.

- Kate - mondta, és én egészen beleborzongtam.

- Yes? - Tessék, ha azt mondta volna, hogy porszívózzak fel a lába alatt, és mossam el a csészéjét, már röpültem is volna. És ez nem normális.

- Az önéletrajzában azt olvasom, kirakatrendezést is tanult - ezt mondta, csak ugye angolul. ( És valóban tanultam kirakatrendezést, de azt nem kell tudnia, hogy esti kurzusban, és a tanfolyam csak egy hónapig tartott.)

- Yes? - kérdeztem bágyadtan.

Bólintott. - Mint tudja, azért vettünk fel új embereket, hogy a Heart Hollowban rendezendő téli rendezvényekre elkészüljünk. Olyan emberekre van szükségem, akik takarítanak, és szükség esetén segítenek a felszolgálásban.

- Yes - mondtam, mint aki transzban ül.

- Biztosan tudja, hogy a kastélyt még nem nyitottuk meg a nagyközönség előtt, ezért sok munka lesz vele. Az első eseményünk a karácsonyi nyitó bál, december 22-én. Addig tudom foglalkoztatni, a továbbiakról majd utána beszélünk.

Csend.

-  Miért emelte ki, hogy kirakatrendezést tanultam? - A remény, a remény, a remény, hogy dekorálhatok valamint, minden dobbanással ott dobbant a szívemben.

Mackintosh belekortyolt a teájába, majd elhúzta a száját, nyilván mert a tea kihűlt.

- Csak érdekes információnak találtam.

-Oh - sóhajtottam.

És most itt ülök, forró csokival a kezemben, és gyűlölöm a skótot, mert összetörte az álmaim. 

Ja, nem mondtam, követ fogok mosni a kulcsárné parancsára, míg valami városi lotyó megfelelő enteriőrt fog kialakítani a lakberendező diplomáját lobogtatva. Szóval ez van gyerekek. Benyomok még egy forró csokit. Még hogy forró csokit! Most fogom magam, és megnézem magamnak, milyen is egy jó kis skót falusi pub.

Read more...